Az aurakurkász túltesz minden várakozásomon. Pedig lelkiismeretesen beedzítettem magam a nagy találkozásra: Nem röhögünk! Nem fintorgunk! Nem vágunk döglött papagáj pofát! Ez utóbbi, az Aranka nagynéném véleménye, arról a pillanatról, amikor általában egyenesre vált az EEG-görbém, az unalomtól. Az, ekkor produkált arckifejezésem hasonlatos - állítólag - szegény "lóri" utolsó utáni perceihez. Gájricsi Aranka, Apám boldogult öccsének neje a természetfelettiben utazik, az auralátókat különösen kultiválja. A szent emberhez történő zarándoklat az ő saját bejáratú ötlete.
Az auralátó egyébként bő negyvenes, eszelős tekintetű koma. Feláll a szőr a hátamon, amikor meglátom. Nyugtatónak szánt hangon, sutyorogva beszél, miközben egy pillanatra sem veszi le rólam hátborzongatóan hipnotikus tekintetét. Félhosszú - szerintem festett - fekete hajat visel, a szeme, mint két sötét kavics. A ruházata egész átlagos, mondhatni: hétköznapi. A legjellemzőbb, különös ismertetőjegye az, hogy iszonyatosan büdös. Nem testszagban utazik, hanem valami filléres, bazári pacsuliban, amiből nagyjából egy teljes üveggel magára borított. A tagló penetra beborítja, mint egy tibeti szerzetescsuha, de ezen túl is, az egész lakást átlengi ez a gyomorforgató, tolakodó szag. A lakhely, egyébként, leginkább orvosi rendelőre emlékezetet, várom, mikor utasít, hogy vetkőzzek derékig.
-Hmmm...hm....Szóval ő lenne az a bizonyos illető...? - mondja az Arankának. Nagyjából úgy tesz, mintha értelmileg kihívásokkal küszködnék, és Aranka a gondviselőm hálátlan szerepkörét töltené be. - Itt komolyabb a probléma, mint amire számítottam. -közli gondterhelten - Nem csak az energia-mező van itt megsérülve, valami sokkal rosszabbnak a jelenlétét érzem - suttogja.
Aranka meg áhítattal hallgatja, még sűrűn bólogat is közben. Bennem valahogy megragad az energiamező kifejezés, ettől, nem tudom miért, de egy űrhajó ötlik fel előttem. Ripsz-ropsz, két másodperc alatt átlényegülök! Immár én vagyok a NASA legújabb, csúcsfeljesztésű űrsiklója, amelynek kisebb, energiapajzs sérülése akadt. De, "no problem" -minden ki lesz kalapálva, most, hogy a mezőfejlesztő mérnök kezébe vette a dolgokat.
-Mire gondolsz, Szilárd? Mit látsz? -kérdi Aranka izgatottan.
A Szilárd fedőnevű aurakurkász egyre csak a fejét ingatja, miközben lehunyt szemmel, magában dünnyög. Ezt a megszentelt pillanatot nézem ki arra, hogy végre megszólaljak, ezzel, mintegy jelezvén, hogy a beszéd alapfunkciójára, kisebb nehézségek árán ugyan, de még képes vagyok.
-Öhhh...Ne haragudjon, hogy megzavarom a tevékenységében, igazán nem akarok szemtelenkedni, de beavatna engem is abba, hogy most éppen mit csinál?
Aranka rosszallóan csóválja a fejét mellettem és a kezével hadonászik. Valószínűleg türelemre akar inteni -következtetem ki igen bölcsen. Az aurakurkász mindeközben rám emeli rémítő tekintetét - amitől menten hasmást kapok - majd síri hangon, susogva közli a verdiktet:
-Épp átokűző mantrát mondok. Magát megátkozták, egy igen erős, bénító átokkal. Megpróbálom levenni, ha tudom!
Nem túl biztató kilátások, mit mondjak. Ami a bénaságot illeti, abban azért lehet valami. Csak ne lenne ennyire büdös!
-Ami az auráját illeti, az egészen el van fogyva...-mondja halkan, majd egy hirtelen mozdulatot tesz, amitől ösztönösen hátrahőkölök. Tőlem kábé fél méterre el kezd tapogatózni. Gyakorlatilag körbe tapperolja a levegőt. Olyan az egész, mintha egy elfuserált pantomimot néznék, amelynek én is passzív résztvevője vagyok. Miközben előadja a "láthatatlan üveg" című jelenetet, hullámokban csap meg, a pár filléres, húsvéti kölni illata. Egyszerre van hány-, és nevetési ingerem. Íziben elnevezem az auramestert Büdöskének, mert már a latinok is úgy tartották, hogy nevedben a lényeged.
- Nem lehet több, mint fél méteres! Szörnyű! - közli zaklatottan.
Aranka ijedten ismételgeti utána az utolsó szót, én viszont értetlenkedem.
-Mi fél méteres, meg szörnyű?!
-Hát az aurája! Egy normális embernek ennek a két-háromszorosa! -mondja jelentőségteljesen.
-Ezzel mit akar mondani? Azt, hogy én nem vagyok normális? - kérdem mímelt felháborodással.
-Dehogy!...Dehogy, félreért! A normális alatt az egészséges, nem beteg, vagy megátkozott embereket értem. - magyarázza Büdöske, majd segélykérően Arankára néz. Aranka nyugtatólag odajön, és a karomra teszi a kezét.
-Ne idegeskedj, Matild! Majd a Szilárd rendbe hozza a dolgokat!
Ettől féltem. Ha már Büdöske kell hozzá, hogy jó legyen nekem, akkor tényleg nagy a gond.
- Lássuk, mit tehetünk! Előbb megpróbálom levenni az átkot, majd feltöltöm az auráját. Aztán megbeszéljük, mit tudok kiolvasni belőle. Nehéz lesz, nagyon nehéz! -csóválgatja a fejét sutyorogva - Ennyire összeszűkült aurából nehéz megállapítani bármit is.
Az egész ember olyan, mint egy ájtatos manó. Azt speciel nem tudom biztosra, hogy milyen a nevezett manó, de tuti, hogy Büdöske feltűnő hasonlatosságot mutat vele. Úgy is mondhatjuk, hogy viszonyuk családias.
-Jól van. Most bemérjük, hogy hová van az átok téve. -mondja Büdöske, és hipp-hopp elővarázsol egy ingát valamelyik zsebéből. Mielőtt tiltakozhatnék, a hátam mögé pattan, és elkezd az ingával idétlenkedni. Kisvártatva minden oldalról megismétli a műveletet, gyakorlatilag az összes porcikámhoz odatartja a készséget, közben folyvást morog valami szöveget. Komolyan izzadok, hogy ne vihogjam el magam. Az erőfeszítést siker koronázza, szenvedő, enyhén fogfájós képpel követem le az akciót. Büdöske ítéletet hirdet:
- A hátán van, attól tarja magát ilyen görnyedten!
Halleluja! Én meg már azt hittem, hogy a gerincferdülésem a ludas. Még jó, hogy nem járkáltam vele az ortopédiára évekig. Milyen ciki lett volna! Aranka szörnyülködve felsóhajt. Hiába no! Kegyetlen dolgok ezek. Ami eztán következik, azt tényleg csak erősebb idegzetűek képesek elviselni. Bőven kimeríti ugyanis a nyugalom megzavarására alkalmas képi,- és hanghatások fogalomkörét. Az aurakurkász ismét a hátam mögé sorol, majd bősz csatarászásba kezd, mindkét kezével. Sajna, a tarkómra nem terveztek szemet, így nem látom perfektül, hogy mit művel, de amit sikerül lecsekkolni, az is elég. Büdöske hirtelen mozdulatokkal, fentről lefelé, kapdossa a levegőben a manccsait, ,mintha láthatatlan pókhálót, vagy inkább egy brokátfüggönyt szaggatna le, tiszta izomból. Mindezt megállás nélkül, és tempós sebességben teszi. Súlyosbításképpen folyvást dünnyög hozzá, valami fura ritmusú, különös reppet. Reszketek a vissza fojtott nevetéstől. A fejembe is egy diszkrét tremmor áll be, ettől úgy festek, mint egy beutalt az ideggyógyból. Büdöske mindezt a hadművelet eredményességének tudja be, és még inkább belelkesül. Teljesen kivörösödik a feje a hatalmas megerőltetéstől, és rendületlenül hadonászik. Egyszer minden jónak vége szakad. Az alapközhely most is bejön. Az aurakurkász vagy belefárad a fizikai munkába, vagy lepattan az átok rólam, mint a nikkel bolha. Mindenesetre, hirtelen beszünteti a tépdesést.
-Nahh...Ezzel megvolnánk. -sóhajtja elégedetten -Makacs egy átok volt, meg kell hagyni. De sikerült levenni. Most már csak magán múlik, hogy ne hagyja hogy megint magára tegyék.
Aranka a sarokból bólogat.
-Mégis hogy tudnám én azt megakadályozni? -értetlenkedem.
-Minden nap, éhgyomorra, egy gerezd fokhagyma. - közli könyörtelenül Büdöske - Ezt vegye komolyan, mert különben semmit sem ér az eddigi munkám. Aki magára rakta, az ismét megpróbálja. -suttogja vészjóslóan.
A műsornak nincs még vége. A következő versenyszám az auratöltés, immunrendszer-doppinggal. Ehhez le kel dőlnöm a vizsgáló asztalra. Fekszem kiterítve, mint egy két napos hulla a patológián, miközben Büdöske felettem tartja a kezét, és nyomja a mantrát tiszta erőből. A szaghullámok rajokban támadnak, mint a MiG27-esek. Fuldoklom a penetrától. Érzem, hogy az átható bűz beissza magát a pólusaimba, a részemmé válik, többé már nem ereszt. Egyek vagyunk. Ez már csak azért is igaz lehet, mert kábé negyven percig fekszem a ravatalon. Közben többször késztetést érzek, hogy felugorjak és elszaladjak, de Arankára való tekintettel, végül nem teszem. Egyszer felsandítok lehunyt pilláim alól, az aurakurkász ekkor épp' a fejem felett lebegteti a mancsait. Minden nem létező energia-tápegységeimre szükségem van, hogy ne harapjak bele tiszta erőből a kezébe. Slusszpoénként a végére bealszom. Úgy kell lerángatni a műtőasztalról, kábán szédelgek vagy fél percig. Büdöske ezt teljes egészében a saját sikerének könyveli el.
-Nagyon jó! Remek! Látszik, hogy használt a kezelés, máris majd egy méteresre nőtt az aurája. -majdhogynem tapsikol örömében - a szédüléstől ne ijedjen meg, akkora dózis energiát adtam, ami bárkit letaglózna így elsőre! A hirtelen energia-többlet okozza a hányingerét, meg a rosszullétét, de hamar elmúlik! Addig tegye le magát, üljön ide, és pihengessen keveset.
Aranka egy székhez támogat, ahol öregesen elhelyezkedem. Közben feszt arra gondolok, hogy Büdöske milyen perfektül megmagyarázta az émelygést. Aminek még véletlenül sem a belőle áradó odőr az oka. Áh dehogy!
-Hát mindjárt tisztább a kép, most hogy egy kicsit feltöltődött! Egészen szép aurája van! Egésze...szép... Leginkább narancsszínben játszik, és hmm...halvány zöldben ami egész meglepő - susogja ájtatosan Büdöske.
-Mi ...öhhh.. a meglepő? -nyekergem ijedten.
-Hát a zöld.
- A zöld. -visszhangozza Aranka, mint egy amatőr ekhó.
-Az miért meglepő?
-Mert rejtett, energiákra utal. Rejtett, gyógyító felfedezetlen energiákra. Nagyon ritka. -mondja jelentőségteljesen az aurakurkász.
Éljen! Kuriózum lettem! Egészen eltölt a kiválasztottság jóleső érzése. Kivételes vagyok, egy unikum! Hiába no! Mindig is éreztem az erőt! A Szkájvóker-famili egy gagyi, kezdő bagázs hozzám képest! Sehol sincsenek! Az újdonsült magabiztosságom életérzése már teljesen elborít, a "vátesz-fíling" fullra átjárja minden tagomat. A George Lucas meg elmehet a sunyiba.
-A gyenge pontját viszont elmondom, arra figyeljen oda! -mondja Büdöske kioktatólag -Vigyázzon a fülére!
-Mimre vigyázzak? -nyögöm döbbenten.
-Fü-lé-re! Az a gyenge pontja. -suttogja az aurakurkász tagoltan -most menjenek. Elfáradtam. Az átoklevétel és auratöltés rengeteg energiáját elveszi az embernek. Ráadásul maga egy ritka nehéz alany, nagy magában az ellenállás, a negatív töltet.
Nincs mese, Büdöske pöpecül átlát rajtam, mint az üvegen, jobb mint egy Röntgen-gép. Bár némileg drágább is. De abszolút megéri. Virágos hangulatban rombolok a kijáratig.
-Ugye milyen jóképű, okos ember? - kérdi Aranka már az ajtón kívül, és nálam átszakadnak a gátak. Megállás nélkül elkezdek röhögni, mint a hiéna, amit Aranka teljes egészében a kezelés utóhatásának tud be. Még az is lehet, hogy igaza van. Azért keltek hülyére szétdrogozott benyomást, mert az aurakurkász feszabadította bennem a zsilipeket. Rég láttam ilyen szórakoztató sarlatánt. Nekem így végül is megérte. És ez a lényeg, nem?
Legutóbbi csevegés