Itt az ideje, hogy átálljak a vakmerően veszélyes életvitelre.
Eztán a tunyaság helyett a bevállalás lesz vezérfonala mostanáig meglehetősen ingerszegény létemnek. Egyébként már cirka egy hete eldöntöttem, mivel úgy gondoltam, eme idővallum elengendő lesz a felkészülésre, ezalatt rágyúrok a témára lelkisíkon, keményen. Bátran, mindvégig megfeszített álkapoccsal tartottam magam a merész elhatározáshoz, mint valami fusiban, renyhén átsebészelt James Bond, így a hajnali setétségben egyetlen célirányos mozdulattal megnyomom a kapcsológombot. Indulhat a reggeli hírhömpöly, ti, galamblekű nézők, most reszkessetek!
No lám, nem hiába edzítettem!
Már rögtön az első percben meglegyint a szívinfarktus langy szele, midőn enyhén bedagadt macaszemekkel megpillantom a moderátort, közkeletűbb nevén a sztárműsorvezető, közkegyencet. Rémült hökkenté változik arcfelem: tán' sportcsatornára kapcsoltam kapkodós sebtiben, ezért fedezek fel oda nem illő elemeket, képernyőszerte? De nem! Nem box lesz itt most dögivel, hanem a jó ember fogja magát, és rögvest műsort vezet, a molettes szappanszínésznővel karöltve. Virgoncan sorolják ajánlataikat, igen flottul megy ez már, csak négyszer botlanak bele. Fejenként. Ami azért több,mint megnyugtató. Lesz itt kérem minden. Móka, kacagás. A popsztár alteregóból szépségkirálynővé avazsált, alig több mint harmincötévesnek látszó glammodeltől, a Tv-s szakma szülinapos doayenjén keresztül, baba-mama praktikákon át, "c" kategóriás fesztiválgyőztes filmesek hadáig - csakhogy a kultúrmissziónak is adjunk egy löketet . Rögvest ismeretlen pléjbek zenekar danol lelkesen - mintegy bemelegítésképpen - megelőzve a snájdig hírolvasó úgyszintén monotonnak mondható regélését.
Gonoszul a konkurenciára váltok, ha már egyszer veszélyesre vettem a mai létemet, hát mindjárt többfrontos harcot nyitok! E ponton - bármennyire acélosan rettenthetetlen is vagyok - azért kissé megroggyanok. Rémítő kövérember tolakszik arcomba, igen-igen humorosan. Bár utóbbi tény értékéből némileg levon, hogy ezt mindösszesen két személy gondolja ekként. A jóvágású úriemberen kívül, még a folyton acsarogva vihogó, vadidegen fehérnép, aki mellesleg a felelős szerkesztő felesége. No, nem mintha ez egy jellemhiba lenne. Végül is mindenkinek lehetnek elhibázott lépései...
Emígyen elmerengve bölcs közhelyeken, telik az idő. A fárasztó rosszindulaton kívül számottevő értelmi tevékenységet továbbra sem mutatok fel, így igencsak erőlködve próbálom lekövetni az eseményeket. Félő, hogy alulmaradok, majd könyörtelenül elbukom, mint az amúgy nekem speciel igen szimpatikus, - bár kissé talán cinikusnak mondható - Lucifer, az örökbecsű Tragédiában. Mellesleg ketten vagyunk a Woody Alennel e planétán, már ami a kitekeredett ízlésvilágot illeti. Ő a gonosz mostohát kultiválta erősen a Hófehérkéből, nekem meg a letaszajtott angyal jutott. Egyébként igen egészséges lelkivilágú ember a mi Woodynk, csak háromszor jár hetente pszichiáterhez, ami mindenképpen nagyon bíztató kilátás...
Sokkoló jelenetek következnek!
A hatvanas táncdalénekesnő belefog a népszórakoztatásba. Gyorsan leveszem a hangerőt, ennyire azért nem vagyok edzésben. Meg aztán az életveszélynek is meg van ám a maga határállomása. Lehet, hogy emiatt, de én is bedurvulok rendesen, átváltok gyorstüzelő, kapcsolgató üzemmódra. UZI vagy távirányító - e percben édesmindegy, lényeg, hogy kikészítsen! Hopp! Korszakalkotó felfedezést teszek! Itten tulajdonképp a "Klónok támadása" filmopus tévés adaptációját láthatja a gyanútlan közönség. Egy kaptafára készült az adásmenet, még a gesztusok is azonosak, talmi a jókedv, dadogós a vidámkodás, fájóan műanyag - totális csatornaháború, sok-sok civil áldozattal....
Ejnye no! Hát mégse közvetíthetnek itt, direkt nekem, jókor reggel, ravatalozást élő-egyenesben! Elszégyellem magamat, mert tényleg sötét az én lelkem, mint a végtelen orosz tundra télen... Hát pironkodva ismét nekiveselkedem. Vad ötlettől vezérelve újabb adót szemelek ki, ezúttal a közszolgálat szent, keresztes lobogója alatt. Itt akkurátus úrasszony faggat általam ismeretlen személyeket, akik ettől izzadnak, ájuldoznak erősen. Kemény a nő, mint az ipari gyémánt. Ezen még a helyre, kis piros pulóvere sem enyhít számottevően, bár a szín, el kell ismernem, igen előnyösen dobja meg, a közszolgálati esztrád eleddig kopottasan szürke fényét. A politikusok élettani folyamatain kívül - úgy mint izzadás, remegés, vörösödés, lila fej, szájhabzás - hosszabb távon, úgy tíz perc után az unalom langymeleg tengerébe merülök nyakig.
Bennem van hát a hiba, nincs mese ! Kiviláglik, hogy csak a kifogást keresem, ahelyett, hogy állnám a sarat és élvezném a szép reggel változatos műsorkínálatát. Hisz' megvan itt minden a felhőtlen szórakozáshoz - bulvár vagy komoly - kinek-kinek ízlés szerint. De mit csináljak, ha egyszer én egy ilyen javíthatatlan renitens, felszínesben tartalmat, közszolgálatiban könnyed humort reklamáló, "média Che Guevara" vagyok. Bár, ha jól emlékszem sajnos ő se sokra jutott a szakadár nézőpontjában, anno a vadregényes Kubában...
A Che által is propagált, veszélyesen rettenthetetlen életmódban azért jelentős előrelépést tettem. A vakmerő hidegvér elidegeníthetetlen részemmé vált immár, még fogat is érzéstelenítés nélkül, villámló szemekkel húzatok. Így a reggel végére enervált elnéző mosollyal hallgatom a Happy Brithday fals óbégatását, amit az ünnepelt tévésmogulnak szánnak, mintegy "spontán" ajándékul úgy kilenc óra magasságában.
Clint Eastwood vagyok immár.
Igen.
Engem már semmi sem rendíthet meg, úgyhogy holnap Anettka ébresztőjével próbálkozom videóról végtelenítve. Aztán majd meglátjuk, még nem döntöttem el. De annyit elárulhatok a közeljövőben egy afganisztáni körutazást is tervezek.
Legutóbbi csevegés