Régi adósságot törlesztek.
Hazudok. Nem túlzottan érdekel, ki mit szeretne olvasni. Konkrétan semennyire sem. De most kedvem van erről írni két sort, egy töltelékposztban, amit úgysem olvas a kutya sem, néhány elvetemült régi internetes barátomat kivéve.
Az Amorf Ördögökről körül-belül annyit tudok, amit a wikipédiában elolvastam, és ezen kívül néhány szerzeményüket anno ifjú koromban meghallgattam, meg nyilván most a youtube-on szétnéztem. Édeskevés. Gyakorlatilag a nullával egyenlő.
Ezen kívül nem értek a zenéhez. A klasszikus zenét kivéve... Talán. Amatőr módon, műélvezek. Mivel azonban egy monomániás, nívótlan narcisztikus őrült vagyok, szilárd meggyőződésem, hogy éppen ez ad egy olyan aspektust most ennek az írásnak, amit hívhatunk - mert ez jutott épp' eszembe, és miért ne - szubjektív impressziónak. Szabad asszociációnak. Laza képzettársításnak.
Jah, igen. Persze. Szerelmes vagyok magamba. Ha ez eddig ebből a posztból még nem derült volna ki. És van, akinek nem lenne egyébként is egyértelmű.
A felhozatalból a legmelankolikusabb, legkülönösebb hangulatú szerzeményt sikerült kiválasztanom, bár esetükben a "különös hangulatú" - mint jelző - a legnagyobb közhelyek egyike, mivel minden dalukhoz odabiggyeszthető, jól hangzik és entellektüel benyomást kelt. A "karcsú törzsed hajlik" című nótáról (a nóta szó eleve ingerel engem a nevetésre, nem tudom más hogy van vele, én kicsit olyan rusztikusnak érzem, a műdalok jutnak róla eszembe a lagziban, de mindegy) - szóval az alábbi 'műről' megy a polemizálás erősen, hogy minek a feldolgozása, orosz népdalnak-e, avagy valaki mástól sikerült koppintani - konkrétan ez a másik a dolog, amit magasról leszarok. Bárhonnan is dolgozták fel, egyedi ízt adtak neki, összehasonlíthatatlanul rájuk jellemző jegyeket. Csak rájuk. Senki másra. Ujjnyom. Véset. Ott a kézjegy. Nálam ennyi elég. Mondják, igénytelen is vagyok. (Na meg, hogy magamról szeretek leginkább írni, akkor is, ha más a téma.)
Végighallgattam. Tedd azt te is. Ha nem ismernéd...de ha ismered is.
Nekem Arany balladái jutottak eszembe. Valami különös bajlóslatú rezgés van benne, az édes, kis finom hangzás mögött. Pszichothrillerekben aláfestőzenének remek lenne, kis átkeverés után. Azért az kéne, mert így még olyan kis sanzonos semmiség...na de akkor! Gyermekszobába belép a gyilkos szelleme, aki testet öltött a hideg tekintetű, baszatlan fapina alsószomszédban...Odalép a kiságyhoz. Ahol édesen alszik a négy hónapos ded. Álomnyál folyik a szájából. Csurran a párnára. Lassan kinyújtja kezét, hogy magával vigye az árnyékvilágba ezt az éppen hogy a világra bújt, parányi életet...húúúhhhaa...
Update and p.s.: legközelebb vengie saját nickeden írj be, légy szíves, ne kamunicken, (már ha megengedsz egy javaslatot )- vagy sehogy. Köszöntem.
Legutóbbi csevegés