Szellemi Töpörtyűk

Régi adósságot törlesztek.

Hazudok. Nem túlzottan érdekel, ki mit szeretne olvasni. Konkrétan semennyire sem. De most kedvem van erről írni két sort, egy töltelékposztban, amit úgysem olvas a kutya sem, néhány elvetemült régi internetes barátomat kivéve.

Az Amorf Ördögökről körül-belül annyit tudok, amit a wikipédiában elolvastam, és ezen kívül néhány szerzeményüket anno ifjú koromban meghallgattam, meg nyilván most a youtube-on szétnéztem. Édeskevés.  Gyakorlatilag a nullával egyenlő.

Ezen kívül nem értek a zenéhez. A klasszikus zenét kivéve... Talán. Amatőr módon, műélvezek.  Mivel azonban egy monomániás, nívótlan narcisztikus őrült vagyok,  szilárd meggyőződésem, hogy éppen ez ad egy olyan aspektust most ennek az írásnak, amit hívhatunk - mert ez jutott épp' eszembe, és miért ne - szubjektív impressziónak. Szabad asszociációnak. Laza képzettársításnak.

 Jah, igen. Persze.  Szerelmes vagyok magamba. Ha ez eddig ebből a posztból még nem derült volna ki. És van, akinek nem lenne egyébként is egyértelmű. 

Mindig érdekelt, hogyan is működik ez.

 A szappanipar.

Milyen elvek mentén válogatnak. Mi a vezérmotívum? Vagy jó magyar szokás szerint valakinek ismerőse volt a szomszéd Bözse, így lett belőle famfatál a napisorozatban?  Lássuk be, az egetrengető dilemma ordít a megoldás iránt. Odarombolok hát a helyszínre, mert megérett bennem az elhatározás: szappansztár akarok lenni!

Belépek. Köszönés nélkül egy némber pattan elibém és összehúzott szemmel végigmér. Miután végzett, a szörnyülködését csak jelentős energiafehasználás árán képes elrejteni. Akkor sem meggyőzően.

-Maga a válogatásra jött? - kérdi még mindig reménykedőn, hátha eltévesztettem a házszámot. Ezzel kicsit felidegesít.

-Nem. Én a nehézbúvár tanfolyamra jelentkeznék - persze ha még van felvétel. Ha nincs, akkor minden érdekel. A sorozat is.

Katona József Színház: Kétfejű fenevad, rendező: Máté Gábor

Gondolkozni nagyon tudsz, jó magyarom. Csudaszép ez,

mégsem elég: tisztán gondolkozni tanulj

mítoszok és babonák nékül: És ezt ha eléred, kortársad vicsorít,

ám fiad áldani fog.

Nagyjából egy  napja próbálom ennél plasztikusabban megfogalmazni a magyar gondolkodásról vallott nézeteimet, de végül feladtam, és belátom, az eleve szánalmas ötlet már csírájában hamvába holt.

A Gesta Hungarorum óta mind keressük a szavakat, hogy a magyarok viselt dolgait elfogadható formába öntve, közérthetően - és nem sértve népünk köztudottan roppant érzékeny, kollektív lelkivilágát - írásba foglaljuk, de lássuk be, közülünk ez eddig legfeljebb csak olyan korszakos zseniknek sikerülhetett, mint amilyen például Weöres Sándor volt. Aki ebben a „drámában” a műfaji szabályokat felrúgva, híven lejegyezte a magyar lét minden nyűgét, visszásságát, történelmi hányattatásait. Ennek a sokat 'látott', sokat megélt  népnek az idomulását, viszonyulását szomszédaihoz, kisebbségeihez, elnyomóihoz, vezetőihez, önmagához. Olyan téma ez, amiért anno a darabot betiltották, cenzúrázták, és amiért manapság tűzforró aktualitással bír. Speciális áthallásokat tartalmaz. ’Egészen speciálisakat’.  A zsöllyében ücsörögve vártam hát a katarzist.

Borit mostanában divat szeretni. Felkapott, sőt trendi dolog lett mint a tengerészcsíkozás, a brazilgyanta vagy az orrvérzésig való twitterezés. Ha ezt most olvasná, gondolom erősen tiltakozna. Erősen, ámde teljesen hiábavalóan. Mert tény, hogy Péterfy Bori jelenleg talán a legautentikusabb képviselője egy műfajnak, ami miatt a gaz média 'andergraund dívának' aposztrofálja, és ami miatt úgy körül-belül négyszer néztem meg a Krétakör Siráj (igen így, pontos jével) vagy Niebelung-lakópark című előadását, annak idején. Jelenség a nő. Nőként is, énekesként is - na és persze színészként is - egészen érdekes, megkapóan egyedi, szinte nem is eviláginak tűnő csodalény. Éppen azért, mert annyira nagyon nem akar kommersz, és tömegcikk lenni, napról-napra többen  és többen szegődnek hívéül. Így szépen lassan mozgalommá duzzad a 'Bori for president' élménybrigád létszáma. Nem kérdés tehát, hogy a zenei ajánlatban neki feltétlenül szerepelnie kell. Vámpíros videóval, édes kismacskával, sok tejjel, és egy némileg peches fickóval. Bár ez utóbbi nézőpont kérdése, azt hiszem.

Katona József Színház: Barbárok, Rendező: Ascher Tamás

Erről a darabról nem terveztem írni. Láttam a bemutatót, anno. Nem tetszett. A provokáció ugyan a védjegyem, és ebből kiindulva, egy jó kis lehúzós, gunyoros, beszólogatós - egyszóval olyan rám jellemzően kedves kis mütyürkét ide rittyenthettem volna, csak az élvezet végett. De inkább sztornóztam eddig. Dilit.

 Viszont tegnap újranéztem.

Igen. Mazochista vagyok. Blogot írok, ebből már rájöhettél volna. És enyém a döbbenet. Nem nagy, de azért döbbenet. Néhány embernél érezhető, jelentős javulást véltem felfedezni, talán azért mert beérett a darab...Alapvetően most is azt gondolom, hogy Ascher nagy hibája - manapság - hogy nem mer egy kicsit kísérletezni a Katonában. Ki tudja miért? Van ötletem, de hagyjuk. Sótlanul rendez. Se hús, se hal. Szép képek, mint egy kifestőkönyv lapjai. Filctollal kiszínezve. De nem érint meg. Semmi magával ragadó újszerűség. Semmi eredeti gondolat...Sebaj. Viszont a színészek közül az, akitől aztán nem vártam volna, legalább meglepett. Konkrétan a főszereplő. De lássuk előbb a sztorit, hogy tisztuljon a kép:

 Az idősebb mérnök, Ciganov (Máté Gábor) és a famfatál Nagyezsda (Ónodi Eszter)

Nosztalgikus. Hangulatos.  Melankolikus. Talán ezekkel a szavakkal írható le leginkább a mai napra jutó zenénk. Vérbeli kávéházi miliőt teremtő  műfajt porolt le a Budapest Bár formáció. A hazai könnyűzenei élet méltán neves képviselőiből, eredetileg csak egy-két koncert erejéig vebuválódott csapat, a múltszázadelő pesti kávéházainak atmoszféráját eleveníti fel. A zenekar ötlete a Romano Drom vezetőjének, Farkas Róbertnek az agyában született meg, és többek közt Lovasi András, Kis Tibor, Szalóki Ági, vagy Német Juci idézi elénk a kissé avíttas, de vadiúj köntösbe bújtatott slágereket.

Szalonzenét, dzsesszt, és cigányzenét játszanak, amelyek külön műfaji elnevezéssel is bírnak - így együtt 'pesti dalnak' aposztrofálják őket. A nótákat hallgatva, mind azt érezzük, ott mélyen, belül, hogy rég ismerjük már őket valahonnan. Olyan, mintha a poros, konflisos forgatagból mi lettünk volna azok, akik vagy száz évvel ezelőtt betértek egy kapucínerre az úri asztaltársasághoz, kvaterkázni egyet, na meg meghallgatni ezeket az édes-bús dallamokat. Pontosan ez az érzés tér vissza, ha a  Budapest Bár valamelyik koncertjére ellátogatunk. Az egyik kedvencünket idézzük most föl, a frissen Köztársasági Arany Érdemkereszttel jutalmazott Kis Tibor (Quimby) és Németh Juci kettősét. Donjózsiknak kifejezetten ajánljuk, a hamuba sült pogácsa mellé, útravalónak.

Ma ajánlóval egybekötött napizenét találtunk.

Mégpedig a Katona József Színház produkcióját, egy  vérbeli zenés előadást. Mivel időről-időre műsorra tűzik, így elmondhatjuk, hogy mára végre olyan zene jutott, ami élőben is élvezhető, amennyiben természetesen a megtekintés mellett teszi le a kedves olvasó a voksát.

A Katona színészei még 2007-ben álltak össze egy dzsessz előadásra, és bár szinte egyikük sem képzett zenész - sőt, van aki előtte néhány hónappal kezdett csak gyakorolni választott hangszerén - a végeredmény egy szórakoztató, könnyed, és néha bohókás előadás lett, nem pedig kultúrtragédia, ami azért szintén benne volt a pakliban - lássuk be. Néhol bumfordian esetlenül, de végig nagyon lelkesen, szívvel-lélekkel szórakoztatnak, visszacitálva a '30-as évek amerikai dzsesszkorszakát. A be- becsúszó hamis hangokat pedig nézzük el nekik, hiszen nem professzionális dzsessz zenészekről van szó (talán Keresztes Tomi kivételével, aki egy polihisztor, és valószínűleg csak harangönteni nem tud, meg kaszálni, minden mást igen) csak lelkes és tehetséges amatőrökről.

Íme a részlet, tessék figyelni a link mögötti színlapra, na meg a Katona honlapjára, ha lesz előadás,(de lesz ám!) akkor pedig uzsgyí! Legott tessék csak elmenni egy jó kis zenés estére!

Mára a boldogult Krétakör egyik autentikus darabja jutott - lévén ünnep következik. A Krétakör az ország vezető művésszínháza, és kísérletező műhelye volt kb egy évtizedig. Tavalyelőtt megszűnt, azonban olyan gyönyszemeket hagyott hátra, mint ez a darab, amiből most egy részletet leközlünk. A gyilkos de elegáns humorral bíró előadás a magyar közélet visszásságait gyúnyolta ki. Többnyire énekelve, néha prózában odamondogatva.

Élményszámba ment.

Több hasonló részlet közül, nehezen válaszottuk ki a mai nyertest, végül az ünnepre való tekintettel, a Feketeországról szóló, címadó dal jutott. Feltétlen megnézésre ajánljuk a Kunbajai polgármester, a Simek Kitty emlékzenekar, a Nyomozóiroda rap és az Ég a város című részeket. Mindet a link mögött lehet megtekinteni. Természetesen lesz még alkalom, és ide is berakjuk őket, mert klasszikusok. És szeretjük a kalsszikusokat. Piszkosul.  

A mai nap dalát nem Sékszpír Vilmos barátunktól ugyan, de az ő hősét felhasználva, mondhatni agyleszívással plagizálta Chris Rea. És a nap kérdése: Rómeó, hol vagy?

Mára egy 25 másodperces ajánló jöjjön, a Bánk Bán Juniorból - kedvcsinálónak. Hosszúnak nem hosszú, de talán az atmoszférát bemutatja. Íme:

Nemzeti Színház: Bánk Bán Junior, Rendező: Alföldi Róbert

A Nemzeti nem a szívem csücske, több okból kifolyólag, amit most nem fogok ide leírni, legyen annyi elég, viszonylag ritka a jó darab, és viszonylag gyakorta émelyegek az enteriőrtől ha betérek, meg a rendezői felfogásoktól, amiket volt szerencsétlenségem konstatálni párszor. Amiért ezt a darabot most mégis megemlítem, annak két jól felfogható oka van. Az egyik a nemzeti dráma új nézőpontból prezentálása, aptudét megközelítése. Az erőltetett műpátoszt, a vadmagyarkodást sikerült leszakajtani, mint avítt, dohszagú fátylat a drámáról, és ez jót tett neki, elevenné, maivá, és közérthetővé, minden náció, és minden korosztály számára befogadhatóvá transzformálta a művet. A másik pedig az a várakozás, amit a rendező úr végre kezd beváltani a dirigálására vonatkozóan: konkrétan, hogy az izzadságszagú, kényszeredett, hepajkodós provokáció mögött némi tehetség is rejtekezik,  ott lenn a mélyben. Csak eddig félt bizonyára megmutatni. Vagy ki tudja... Mindenesetre, itt több használható ötletet is megcsillant, és ez már haladás. Még akkor is, ha a legtöbbet nem sikerül következetesen végigvinni, és hatásvadász sziporka marad csupán.

Az élveteg Ottó és leendő áldozata, Melinda, na meg az ominózus kulcshelyszín: az átlátszó falú medence

Katona József Színház: Mesél a bécsi erdő, Rendező: Zsámbéki Gábor

A Katona felé osonva az esős koraestében prekoncepciókat gyártok – igen helytelenül. „Rossz szokás” - jegyzem meg fejcsóválva, úgy kábé ezredszerre…”Huhhh…Zsámbéki rendezés lesz, formabontó újdonságra tőle mostanában nem feltétlenül számítok…de dicséretesen precízen meg lesz a darab „dirigálva”, ahogy kell…”-hümmögök magam elé, miközben azon igyekszem, hogy a felbontott aszfalton - ha már mindenképp muszáj - legalább kecsesen essek hanyatt. A „bécsi erdő” akár a többi von Horváth darab, nem feltétlenül a szívem csücske, de ez valamelyest a saját szocproblémám, na meg a fanyalgó, folyton elégedetlen jellemem egyik alapvonása, úgyhogy spongyát rá, ugorjunk! Ez a sztori amúgy is még az érdekesebbek, ma is helytállóbbak közül forrta ki magát a szerző agykondérjában annó. Egyszóval némi aktuál-társadalmi vetületet még az is felismer benne, aki nem feltétlenül akkoriban borult el végleg, amikor a szociológiát ikszelte serényen a felsőoktatási felvételi űrlapon. Többnyire ezt a méla drámaiságot hangsúlyozzák is a rendezések, a harmincas évek hangulatát-atmoszféráját visszacitáló, mütyürkézős, kispolgári szecessziós szcenikával megdobva, az ábrándos, világháborúk közötti proliromantika jegyében. Súlyos sorsok, fertelmesen kisemberek, némi marcipánmázban, az Anslussz előtt egy jó „fertályórával”.

Életképek, és a Trafikosné egy újabb "pártfogolttal"

A jóga órához nem nagyon fűlik a fogam. Inkább mennék Irakba, talpig amerikai zászlóban, félhülye békefenntartónak, mint egy újabb guruhoz - léleküdítésre. De Aranka hajthatatlan. Szerinte a jóga a legfontosabb eszköz a saját bejáratú, pszichés béketeremtéshez. Hiába ódzkodok, elcipel a mesterhez.  Ott ér a második számú sokk: Ezoterika is kedvet kapott a jógázáshoz. Amikor megérkezünk, már benn pöffeszkedik a teremben, teljesen fehér hacukában, amitől leginkább egy jól táplált hóemberre hajaz. A fejére - ki tudja milyen indíttatásból -egy világos, kínai jelekkel sűrűn telefirkantott szalagot kötött. Szerintem, összetévesztette a házszámot egy dzsúdó szakkörrel. Az idétlen fejdísszel úgy néz ki, mint egy hibbant Rambó, aki lenyúlta a kínai mosoda teljes tisztított ruha készletét, a cégzászlóval egyetemben, amit a fejére applikált.  Megszemlélem a jógaoktatót is, ha már itt vagyok. A szent ember egy komplett buzi. Nincs erre jobb szó, meg felesleges lenne itt finomkodni. Félelmetesen feminim figura, ami abszolút nem tragédia, ha valaki méltósággal viseli. Ez speciel a gurura igaz, de még így is erősen küzdök a feltörő torokkaparászó ingerrel. Ezoterika mindeközben egészen ájtatos pofát vág, csak bólintással üdvözöl, nehogy kizökkenjen a meditatív hangulatból. Arra, azért marhára kíváncsi lennék, hogy milyen kapcsolat van a szentséges homokos, meg közte. Mert roppant bensőséges pillantásokat küldözgetnek feszt.

Ezoterika egészen szimplán kiborító. A név abszolút saját találmány, és kicsit becsapós is, mivel Ezoterika a génállománya szerint férfi.(bár szerintem ez a jelző nagyvonalúan hízelgő az ő esetében) Az anyakönyvezett változatot nem szívesen használom -inkább nem szólítom a nevén. Egyáltalán: kerülöm a kommunikációt ha véletlenül összefutunk. Ez viszonylag ritkán fordul elő, mivel őt magát is kerülöm. Ezoterika tudása egyébként végtelen, lelki síkon megkérdőjelezhetetlen. Mindenben, ami elrugaszkodott ettől a sárba gabalyodott materiális valóságtól, ő otthon van.

Ébredés a pokolban. Mansonéknál megint áll a bál. Az átellenben lévő szomszédokat hívom így, mivel a bemutatkozásig még nem jutottunk el. Zárkózott banda. A családfő kiköpött Marylin Manson, egy az egyben hozza a punk, polgárpukkasztó énekes kiszerelését. Fekete, kevésszálú, hosszú haj, kétszínű, enyhén opálosnak ható szem, vérfagyasztó tekintettel. Fogazatilag legalább annyi fémet visel, mint ruházatszerte. Az egész felső rágószerv ezüstszín. Sármos. Bár mintha a fogtechnikus nem állt volna a helyzet magaslatán, mivel eléggé girbe-gurbára sikeredtek a fémtokok.

Az aurakurkász túltesz minden várakozásomon. Pedig lelkiismeretesen beedzítettem magam a nagy találkozásra: Nem röhögünk! Nem fintorgunk! Nem vágunk döglött papagáj pofát! Ez utóbbi, az Aranka nagynéném véleménye, arról a pillanatról, amikor általában egyenesre vált az EEG-görbém, az unalomtól. Az, ekkor produkált arckifejezésem hasonlatos - állítólag - szegény "lóri" utolsó utáni perceihez. Gájricsi Aranka, Apám boldogult öccsének neje a természetfelettiben utazik, az auralátókat különösen kultiválja. A szent emberhez történő zarándoklat  az ő saját bejáratú ötlete.

Last minute körutat teszek a Falanszterben. Egyrészt, mert veszettül megéri - mint általában az ilyen típusú utak - másrészt meg nem nagyon bírok ellenállni Madách és Orwell utópisztikus jövőállamának. Egyébként is harmat-, meg akaratgyenge vagyok, mint Polski fiat a Dakaron, így meglehetősen engedelmesen sorolok befelé a bejárati ajtón - bárgyú mosolykezdeménnyel a képemen.

A kép alkotója: Martins de Barros

Telihold van. Valószínűleg ettől bomlottam meg. Más magyarázatot nem bírok így hirtelen összekaparni arra, hogy honnan szermesztettem újabb, eszement ötletem. Plasztikai sebészhez látogatok. Ez némileg úgy hangzik, mint ha azt mondanám, hogy családlátogatást tervezek az ótvaras fülű Pistikééknél, de halál komolyan gondolom. Rám fér. Amúgy is végtelenül ódivatúnak érzem magam. Nem haladok a korral, rajtam még semmit sem szobrászkodtak. Tiszta full natúrban nyomom, ami több mint rusztikus. Még a szemöldököm is eredeti, az se tetovált legalább... Pfuj! Ez milyen közönséges dolog...

Itt az ideje, hogy átálljak a vakmerően veszélyes életvitelre.

Eztán a tunyaság helyett a bevállalás lesz vezérfonala mostanáig meglehetősen ingerszegény létemnek. Egyébként már cirka egy hete eldöntöttem, mivel úgy gondoltam, eme idővallum elengendő lesz a felkészülésre, ezalatt rágyúrok a témára lelkisíkon, keményen. Bátran, mindvégig megfeszített álkapoccsal tartottam magam a merész elhatározáshoz, mint valami fusiban, renyhén átsebészelt James Bond, így a hajnali setétségben egyetlen célirányos mozdulattal megnyomom a kapcsológombot. Indulhat a reggeli hírhömpöly, ti, galamblekű nézők, most reszkessetek!

Utálok vásárolni! Ami azért több mint meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy nő vagyok, ráadásul fiatal - na jó, viszonylag - és modernnek mondott. Márpedig egy nőnek ruhából ugye sosem elég. Legalábbis a számosszor szétcsócsált közhely szerint. Még csak azt sem mondhatnám, hogy mentálisan küzdök kihívásokkal, magyarán fóbiás lennék, bár a szűk próbafülkéről nem pont az Átrium-Hyatt bálterme, és nem is egy Karib-tengeri kéjutazás jut elsőre az eszembe. Ellenben, Bridget Jonessal mélységesen egy platformon feszítünk, már ami a ruhák méretezését, vagy az eladóleányzók segítőkész empatizmusát illeti.

"Keressük a legjobb pasit!" - Össznépi szavazásra buzdított nem oly rég a sorsdöntő felhívás. Kishazánk, Álbijon minden polgára, kinek érző szív dobban kebelében, lelkesülten ragadott tollat, telefont, ímélt, egeret, postagalambot, hogy voksát menten leadja a vezérhímre széles e honban.

Legott gondolkodóba estem hát én is. Ritkán fordul elő, de olyankor annál több bajjal jár. Módszeressé, kekeckedővé vállok, visszataszítóan okostojás-attitűdöket öltök fel, röviden: mindenkinek szimplán az idegeire megyek. Fel is állítottam rögvest egy tetszetős elméletet, hogy ezzel segítsem a magam szerény módján a nemes versengést.

Mindig bárgyú értetlenkedés ül ki amúgy se túlzott esztétikai élményt nyújtó arcfrontomra, valahányszor az optimista életszemlélet, vagy a pozitív beállítottság fontosságáról hallok hosszasan regélni másokat. Ez a népmesei elemekkel sűrűn átszőtt nagyeposz - amihez képest egyébként a Csodaszarvas ócska fércmű, gagyi kínaipiacos tudrabugyi-rettenet - rendre talpig elképeszti a közéleten amúgy már alaposan beedzített patyolatlelkemet.

Mától makrobiotikusan kosztolok! Ezt kábé két hete döntöttem el, igaz, akkor a másnapra gondoltam, mint egy ideális kezdő időpontra, de ahogy felvirradt a nagy nap, valahogy nem voltam a kellő hangulatban, meg különben sem kell az ilyesmit elsietni - a lelki ráhangolódás nagyon fontos. Mindenhol ezt halljuk.

Persze, néhány Hűbelerozi csak úgy, zsupsz, beleugrik mindenbe, aztán tessék, jól meg is nézheti magát! Nem dolgozza ki kellőképpen az újdonad kajastratégiát, aztán örülhet, ha a továbbiakban nem a magyar egészségügyi intézmények beépített meózása lesz a hosszútávú feladatköre.